Punk-könyvtár - Tony Rettman: New York Hardcore 1980-1990

0 Comments
Elég sokat váratott magára, hogy megrendeljem a könyvet, persze pdf-ben meg tudtam volna szerezni, de egyszerűen utálom az e-könyveket. A könyv az, amit kézbe veszel , szaga van, lapozható. Szóval karácsonyra megleptem magam vele, mert egész évben jó punk voltam, meg már nagyon kíváncsi voltam rá.

 A köny nyelvezete könnyen érthető, én nem vagyok perfekt angolból, csak közepes talán, de a könyv legnagyobb részét könnyedén olvastam, meg ugye az itt nyilatkozók nem éppen a húrelméletról értekeznek, hanem a hardcorepunkról. Szóval bátran ajánlom olyanoknak is akik kevésbé jól értenek angolul, ráadásul remekül lehet fejlődni a nyelvben.

 Na szóval! 380 oldal, profi kivitel, minőségi papír, rengeteg ritka kép, flyerek, stb...29.90 $ postával, majdnem egy tízes mire ideér, de megéri! Ez egy király könyv!

Nagyjából időrendben halad végig a legfontosabb zenekarokon, de vannak fejezetek a fanzine-ekről, kiadókról, klubokról. A fejezetekben megszólalnak az érintettek, zenekartagok (már akik még élnek), vagy a színtér másképpen megkerülhetetlen tagjai.

Eszméletlen sztorik hangzanak el, amiket még talán a legelevetemültebb NYHC rajongók sem ismernek,a The Stimulators-tól a Shelter-ig. 1980-tól, mikor a punkokra puerto-rico-i bandák vadásztak a Lower East Side-on, 1990-ig, a Shelterig, mikorra a NYHC már az egész világon ismert fogalom lett,köszönhetően az olyan bandáknak, mint  az Agnostic Front, Cro-Mags vagy a Youth of Today.

 Nem mennék bele a sztorik spoilerezésébe, de elég sok vicces, és/vagy meglepő dolgot lehet megtudni például arról, hogyan terrorizálta Ian MacKay és Henry Rollins  a pitben  a new yorki akkor még csak pogózó punkokat slamdance-szel.

 Megtudhatod miért nem lett Billy Milano a Cause for Alarm énekese, hogy sikerült a Kraut-nak első koncertjüket kapásból az akkor már hatalmas tömegeket megmozgató The Clash előtt játszani. És még hasonló történetek tucatjait, The Mob, Urban Waste, Antidote, The Abused és a klasszikus NYHC bandák történetéből. Ha bírod, a hasonló infromációk begyűjtését kedvenc bandádidról, akkor ne hagyd ki ezt a könyvet semmiképpen.
Ami nekem a legjobban tetszett, az az, hogy egy kicsit jobban megértettem, hogy miért Vinnie Stigma a "Keresztapa", ami kívülállóként, valljuk be elég vicces tud lenni. Sokan mesélik a könyvben, nem csak zenészek, hogy ha nincs Ő, akkor lehet bele sem kerülnek a "mozgalom"-ba. A kezdetektől kezdve nagyon nehéz volt a színtér részévé válni, de Stigma mindig bevédte az újonnan érkezőket, akiket a többség nem feltétlenül látott szívesen, amit  mindig a tudtukra is adtak. Ha egyedül mentél le életed első CBGB's bulijára és majd összeszartad magad a durva arcok láttán, akkor Vinnie Stigma egyből a szárnyai alá vett és onnantól nem érhetett bántódás, ezt nem egy ember meséli a könyv során. Jó sztori, mikor említésre kerül Raybeez, akit kezdetben szinte mindenki utált, mert annyira agresszíven mosholt, és mikor ki találták, hogy ne engedjék be egy klubba se, Stigma volt az, aki  azt kamuzta, hogy Ő az Agnostic Front dobosa, aztán ez így is lett.

 Nem sorolnám fel azt sem, hogy kik szólalnak meg a könyvben, gyakorlatilag mindenki, aki még él, kivéve Harley Flanagant, akiknek köszönhetően például Keith Burghardt-ot beengedték élete első hardcore bulijába az A7-be, ahelyett, hogy Flanagan haverjai jól elagyabugyálták volna.

 A végén még felsorolok pár témát, fejezetet, ami felkelheti az érdeklődésteket, a teljesség igénye nélkül: D.C. vs N.Y. vs Boston, Reagan Youth, Bad Brains, The Abused, Skinhead Youth, Antidote, DIY vinyl, The Birth of Unity, United Forces, NYC Peace Punks, ABC no Rio, Youth Crew, Straight Ahead.............

 Nemrég megérkezett a The Day the country died, a history of Anarcho-punk 1980-1984 Ian Glaspertől, szóval a következő az lesz!

 Olvasni jó!  ;)

Comfortably Punk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése