Terminator 1 - Demo (2017)

Azóta vártam ezt a felvételt mióta először hallottam, hogy Csoki a Rákosiból összehozott egy d-beat bandát. Ez a várakozás csak még jobban felerősödött bennem, mikor megtudtam, hogy Gepárd fogja nyomni bőgőn. Pár koncerten már túl vannak, de élőben még nem sikerült megnéznem őket, mivel Pestre egyelőre nem akarnak jönni, így aztán még izgatottabban vártam a felvételt. És abszolút megérte a várakozás, nem kellett csalódnom. Vegytiszta d-beat attack, minden felesleges cicomától, dallamos részektől, epikus betétektől és a mai Disfear-re jellemző lakodalmas crust elemektől mentesen. Csak az alapok, ahogy azt a klasszikusok lefektették. Az a vonal amit a Discard, a Disaester vagy a Disclose nyomott, magyarán a Discharge örökségének totális kimaxolása. Ahhoz képest, hogy Kicsi csak a zenekar alakulásakor kezdett dobolni (ami nagyából fél éve lehetett) végig stabilan hozza a d-t, Gepárd pedig iszonyú feszesen nyomja az alapokat, teret engedve Csoki - a szó legpozitívabb értelmében értendő - igazi szemét, szutyok d-beat riffjeinek. Az üvöltést megosztva tolja Csoki és Gepárd, amivel sikerült az éneket még annál is agresszívabbá tenni, mint amit vártam. A hangzás kicsit vékony és néhol mint ha a gitár is kicsit hamiskás lenne, de ezek az apró hiányosságok semmit sem rontanak az összképen, csak még autentikusabbá teszi a felvételt. Ahogy azt már a Rákosinál megszokhattuk, a szövegek itt is rövidek, tömörek és lényegretörőek. Minden szám a világ végéről szól, igen sötét képet festve. Az oka lehet többféle: háborúk, gépek, kiszáradás - de a vége ugyanaz: maradéktalan megsemmisülés. Nekem személy szerint nagy öröm, hogy végre vannak olyan bandák akik a d-beatnek ezt a klasszikus válfaját űzik a modern, felvizezett verzió helyett. Így is kell!!!
- bandcamp -

Wardead

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése