Camp Koala interjú - ''Nyitott szemmel és füllel...''

0 Comments

A Camp Koala azon kevés punk zenekar közé tartozott akik szélesebb közönség előtt is be tudtak mutatkozni, méghozzá úgy, hogy mindvégig hűek maradtak markáns politikai nézeteikhez. Meglehetősen váratlanul, idén márciusban azonban bejelentették a zenekar végét. Lilla és Rádi válaszolt a kérdésekre, amikben szó esik a feloszlás okairól, tervekről, fanzinekről, feminizmusról és pornóról is többek között.

Miután bejelentettétek, hogy vége a zenekarnak az első kérdés kicsit megkerülhetetlen: miért döntöttetek így? Egy régebbi interjúban azt nyilatkoztátok, hogy egy zenekarnak addig kell működni amíg jó számokat tudnak írni. Eljött az az idő, mikor úgy éreztétek, hogy ez már nem menne vagy más volt az ok?

Rádi: Személyes okok, nem ment már a közös munka. Azért ez a barátságról is szól és ha már nem úgy működik egy barátság, ahogy kéne, akkor felesleges erőltetni a dolgokat. Majd egyszer egy másik formációban talán újra találkozunk, addig is mindenki néz és csinál magának valami teljesen újat, nincs ezzel baj szerintem.

Lilla: Mivel együtt találtuk ki Rádival a zenekart és aztán összejöttünk, eléggé benne volt a rizikó, hogy úgy lesz vége, ha szakítunk, de még sikerült fél évvel elhúzni a végleges szakítást. Nem lehet úgy jó számokat írni, hogy két tag állandóan feszkózik egymással.

Nem olyan régen bővültetek öt tagúra az eredeti trió felállásból. Mi volt ennek az oka? Azt szokták mondani, minél kevesebben vannak egy bandában annál kisebb a széthúzás. Így utólag visszatekintve jó döntés volt?

Lilla: Az utóbbi pár hónapban az egyetlen jó a próbákon az volt, hogy ott voltak Opiék és láttam, mennyire élvezik az együtt zenélést. Meg az is jó volt, hogy végre van rajtam kívül másik lány is az elvileg feminista zenekarban, akit ráadásul nagyon szeretek és akire eléggé felnézek.

Rádi: Vendel régi barátom, akivel kétszer körbe stoppoltam Európát, egyszer egészen az óceánig jutottunk Portugáliában, illetve a zenei ízlésünk is nagyon kompatibilis. Opit pedig mindenki mindig is bírta, többször turnéztunk együtt a másik zenekarával, a Pepi Rösslerrel, közös split lemezünk is jött ki, mi szerveztük az első koncertjüket a Friscoban, szóval van történelmünk vele. Ezenkívül az egyik legtehetségesebb zenész, akivel valaha találkoztunk. Eleinte csak beugrott helyettesíteni Lillát, mert ő sérülés miatt nem játszhatott basszuson, aztán igazából mindenki úgy gondolta, hogy ha már amúgy is ennyire bírjuk, miért ne maradjon bent? Kb. ennyi a sztori, szerintem barátokkal zenélni a legjobb dolog amit tehet az ember. Nem, én személy szerint nem bántam meg, hogy bevettük őket, szerintem a többiek sem. Egészen új életet leheltek a zenekarba, a zenénk is eltolódott ebből a shoegaze-es post-punkból jobban a Washington DC féle hatású 90-es évek post-hardcore-jába.

A Camp Koalában minden tag más zenei háttérrel rendelkezett. Miért a punk zenét választottátok? A mondanivaló határozta meg a hozzá illő zenei keretet, vagy eleve punk zenekart akartatok csinálni?

Rádi: Igazából legelsőnek csak annyi volt, hogy szerettem volna egy olyan punk zenekart ahol színtéren kívüli lányokkal játszok, és énekesnek Lillát gondoltam, mert bár egy punktól valahol elég távoli stílusú bandában nyomta akkor, de egyből megláttam benne a potenciált, hogy vele mindenképpen megéri zenekart csinálni. Aztán sajnos gyorsan kiestek a többi lány jelöltek a zenekarból, így egy másik zenekari próbálkozásomhoz nyúltam vissza, ahol Andris dobolt pár próbát, ő akkoriban amúgy is keresett punk/hardcore bandákat ahol dobolhatna, gondoltam megkérdem, lenne-e kedve ilyesmihez. Vicces, de eredetileg fejben én inkább egy erős és Bikini Killhez hasonló zenekart akartam csinálni. Az már kb. első próbán látszott, hogy inkább más irányba fog menni, de nem is baj, szeretem ha organikusan alakul egy zenekarnak a zenéje, nem kell erőltetni stílusokat, jön ami jön, mindig az a legjobb szerintem. Szóval így indult, hogy csináljunk punk zenekart.
Az meg, hogy mindenki más háttérrel rendelkezik, félig tudatos, legalábbis a trió felállásban én kifejezetten színtéren kívüli arcokat kerestem, a többiek meg csak így alakultak, náluk azért nem néztük, hogy „ki honnan jön”.

A punknak ráadásul egy itthon kevésbé elterjedt, kevésbé ismert vonalát választottátok. Mik voltak a fő hatásaitok?
Rádi: Számomra eleinte Dinosaur Jr, korai Hüsker Dü, Sarah Kirsch zenekarok (Torches To Rome, Fuel), Embrace, One Last Wish.
Később ez inkább tolódott olyan bandák felé, mint a Polvo, Swirlies, Hoover vagy a Drive Like Jehu. Persze a Kirsch bandák továbbra is ott voltak, nem hiszem, hogy valaha is meg tudom kerülni őket.

Lilla: Nekem Cat Power a nagy példaképem, az ahogy még a korai koncertjein a haja mögül énekel csukott szemmel, de mégis iszonyat erős az egész. Aztán Kathleen Hanna, meg a Heavens to Betsy nem megalkuvó, sírós + odabaszós stílusa. Dalszövegírásban meg szerintem minél tömörebb, annál jobb. Nem kell túlvariálni, verset írni meg főleg nem.

A punk közeg mennyire volt nyitott erre az hazai viszonylatban újszerűbb hangzásra? Egyáltalán mennyire tartjátok nyitottnak a punk színteret?

Lilla: Nem hiszem, hogy újszerű lenne. Rádinak elég felismerhető gitározása van, meg amúgy is amikor elkezdtük, az első évben általában úgy írtak rólunk/írtak ránk, hogy „Rádi Gabi új zenekara”. Nyilván befogadtak, mert ő régóta mozog ebben. Asszem most kezdek jobban lepacsizni a többiekkel. Jó lett volna tiniként is tudni, hogy van jó magyar underground, akkor nem kellett volna otthon naplót írnom egyedül.

Rádi: Hát eleinte ment a viccelődés, hogy ez mennyire lebutított zene, meg hogy már pop, meg hasonló, de ez inkább ilyen kis játékos baszogatás volt, mint bármi komoly gondolat.
Mindig is nyitottak voltak, bárhol is jártunk, aki egy kicsit is otthon van ezekben a stílusokban, rögtön felfedezte a megfelelő stílus jegyeket, bár hol shoegaze zenekarnak írtak minket, hol emonak, hol meg post-punknak. Valahol ezek között vagyunk, ha muszáj cédulázni. Amúgy az itthoni színtér szerintem teljesen nyitott, nem nagyon tudok bármiféle kirekesztésről, bár biztos vannak esetek.

Voltatok többször is turnézni. Külföldön milyen volt a fogadtatásotok? Milyen pozitív és negatív különbségeket tapasztaltatok az itthoni viszonyokhoz képest?

Rádi: Külföldön mindig jó volt, ez alól csak azok voltak kivételek, ahol a buli meg sem volt hirdetve és a hangosítón és a kutyáján kívül nem volt más rajtunk. Amúgy tényleg mindenhol pozi volt a visszajelzés, még a militánsabb hardcore közegekből is. Azt nem tudom, hogy azért, mert rajtunk volt a „feminista” cetli, vagy azért, mert tényleg láttak bennünk fantáziát, de igazából mindegy is valahol.
Különbségek? Hát attól függ, szerintem nem érdemes Németországot összehasonlítani, ahol 5 eurót simán el lehet kérni két ismeretlen turnézó zenekarért egy este, vagy Svájccal, ahol a csöves crusty arcoknak ég a pofájuk, ha „csak” 400 eurót tudnak adni. Cseh országgal se fair, ott mindig is erős volt a színtér, de talán annyiban érdemes, hogy gazdaságilag kb. hasonlóan áll a két ország, mind a kettő ex komcsi állam, így talán lehet hasonlítgatásokat tenni, de szerintem ez is felesleges.

Lilla: A turnézni a világ legjobb dolga, minden nap más város, kocsiban zenehallgatás, este ingyen sör és kaja, nyitott, lelkes emberek. A közös földön alvás még akkor is jó, ha egész éjjel visszafelé jön a füst a kályhából. Nekem ezt adják a turnék. Az eléggé fura volt, hogy két helyen is előre szóltak, hogy a dobosok ne vegyék le a pólójukat majd a koncerten, mert azt ott nem szokás, mert sértő. Ezen kicsit idegesen vihogtam, mert végül is értem én, hogy a fiúk folyton meztelenkedhetnek, de hát istenem, izzadnak, én inkább azt szeretném, ha én is levehetném a pólóm, nem azt, ha nekik is tilos lenne.

Szerintetek pusztán a zene elég ahhoz, hogy egy zenekar punk legyen vagy kell valami több?

Rádi: A zene csak egy eszköz, hogy kifejezzél valamit. Vannak céleszközök, azokkal nyilván könnyebb elérni bizonyos célokat, például „tipikus punk zenével” könnyebb elhitetni másokkal, hogy punk zenekart csinálsz.
Amúgy nem tudom, mi kell ahhoz, hogy egy zenekar punk legyen, én általában ezeket csak megérzésre mondom, hogy ez az, a másik meg nem.
Nem mintha ez bármit is számítana, adna vagy levonna egy zenekar értékéből. Lehetsz úgy is rendszerellenes, társadalom kritikus vagy feminista, hogy nem punk zenekart csinálsz.

A Camp Koala mondanivalójában nagyon hangsúlyos volt a feminizmus. A társadalom egészében nagyjából látjuk, hogy mennyire siralmas a helyzet. A punk színtér mennyiben más, mennyire van jelen itt is a szexizmus?

Lilla: Hát, asszem mivel alapvetően sokkal több fiú van, mint nem fiú, persze, hogy van szexizmus, csak nem tűnik fel, mert nincsenek lányok. Nem tudom, ez így érthető-e, de valahogy úgy értem, hogy amíg nincs ott a „másik nem”, nem tűnik fel, mennyire mindennapos a nőgyalázás, az „öltözői” duma. Engem ettől még soha nem ért hátrányos megkülönböztetés és nem érzem szarul magam a pankok között.

Rádi: Nyilván jobb ez a kis sziget amit punknak nevezünk, legalább is amit én szeretek annak hinni, de ettől függetlenül mindenhol vannak szexista, elnyomó férgek és/vagy másokat bántalmazók.
A punkban kevesebb, de annál jobban fáj, mikor kiderül valakiről, hogy az, hisz általában itt mindenki ismer mindenkit és valahol mindenki valamilyen szinten barátja a másiknak, így azért elég lehangoló, mikor egy haverodról kiderül, hogy verte a barátnőjét, vagy csak szimplán egy elnyomó fasz bárkivel szemben. De ha statisztikát néznénk, akkor biztos szép eredményeket kapnánk, ha összehasonlítanánk a magyar társadalommal, legalább is én így vélem, aztán persze ki tudja, nem csinált még senki ilyen felmérést.

A punk alapvetően egy elég zárt, elszigetelt közösség. Ti viszont sokat játszottatok más közegben is, egészen más közönségnek is. Ott hogy fogadták a zenéteket, mennyire ment át az üzenetetek?

Lilla: Mivel elég könnyen befogadható szerintem a zenénk, viszont igyekeztünk punkokkal fellépni, lehet, hogy így olyanok is megismertek fasza punk zenekarokat, akik amúgy nem szoktak lejárni a pinyóba, szóval talán átment az „üzenet”.

Rádi: Mindig is nyitottak voltak ránk az emberek, azért elég befogadható zenét játszunk, de mindig annyival megtoldva, hogy az több legyen, mint egy egyszerű pop dal. Én akarom, hogy minden koncerten érezzék az emberek, hogy ha fájdalomról és elnyomásról éneklünk, az a dalszövegekben és a zenében is egyaránt érezhető legyen, hogy legyen súlya az egésznek. Sőt, egy idő után egy kicsit célom volt, hogy olyan zenét írjak, aminek bár van egy negédes kicsengése, de igazából végeredményben érezzék a dallamoktól és a zajtól kellemetlenül magukat az emberek és maximum csak a koncert energiája adjon ez alól feloldást. Nem tudom ennek a mondatnak mennyi értelme volt amúgy.

Visszatekintve szerintetek tudtatok változtatni valamit az emberek hozzáállásán?

Rádi: Sok lány mondta Lillának, hogy mennyire felnéznek rá, illetve az üzenetünkre, hogy ezt igen is lányok is tudják, akár sokkal jobban csinálni (ez amúgy konkrétan igaz, Lilla a legjobb énekes, akivel valaha együtt voltam egy zenekarban, Opi meg a legjobb basszeros/gitáros, simán lejátszanak minket a francba). És ez szerintem nagyon szuper dolog. Fefi (Norms, Berosszulás, Dehidratált Fejek, ODDDS stb.) egyszer mondta is, hogy amúgy tök büszke a Camp Koalára, mert azóta több lány jár le punk (közeli) koncertekre. Ez mondjuk nem feltétlen a mi érdemünk, de szeretem hinni, hogy kicsit kivettük ebből a részünket mi is. Remélem hamarosan pezsegni fog a pesti zenei színtér jobbnál jobb lány bandákkal, most amúgy van is egy nagyon jó shoegaze zenekar kilátásban, remélem mihamarabb láthatom őket koncerten.

A zenekar elég erősen támogatta a fanzine kultúrát is. Ezen a téren sikerült előrelépést elérni? A Hüvelygomba femzine a zenekarhoz köthető vagy kifejezetten Lilla zineje? Attól, hogy a zenekarnak vége a zinenek lesz még folytatása?

Lilla: Hát most Rádi nemrég szervezett az Ukmukfukk fesztiválnak a Gólyában egy pénzgyűjtő bulit, amin a Dehidratált Fejek meg a Fake Shakes is játszott, és kiadtak egy Save the Zines zinet is, szóval gondolom ő most eléggé rá fog állni erre a zine-messiás szerepre. A Hüvelygomba közös volt, de én fogom tovább vinni. Egyelőre a Mimózán dolgozom, amit lentebb kifejtek, miről/kiknek szól. A Hisztéria Fesztiválon csináltunk közösen egy zinet ismeretlen emberekkel, akiknek volt épp kedvük beszállni, ha érdekel az eredmény, gyertek el áprilisban az Ukmukfukkra, ott leszünk.

Rádi: Szerencsére nem csak mi, de mások is erősen a fanzine mellett vannak. Az egyik Klein Laci barátunk, aki mindig önzetlenül segít minket fanzinet sokszorosítani és mérhetetlenül nagy hálával tartozunk neki ezért. A másik pedig, bár azok inkább grafikai zine-ek, az UkMukFukk zine fesztesek és a Zina zine készítői, akik amúgy csak lányokból állnak. Jó látni, hogy nem csak a punk felől éled újra az érdeklődés a fanzine-ek iránt, ráadásul hogy ebben talán most a lányok kicsit erősebbek is, mint a fiúk.
A Hüvelygombát Lilla viszi majd tovább, én eddig is próbáltam csak háttérember lenni, amolyan project manager, aki segíti egyben tartani a dolgokat, de már erre rég nincs szüksége Lillának, hisz bár eleinte neki kevés tapasztalata volt, hogyan lehet egy fanzine-t előállítani, azóta szerintem többet tud az egészről, mint én.

„A forradalom felfalja saját gyermekeit”. A politikai mozgalmaknál általában megfigyelhető, hogy bármilyen pozitív is a cél, mindig akad egy még radikálisabb szárny ami a legnagyobb hangsúlyt a belső ellenség keresésére fekteti és kizárólagosságra törekszik. Meg van ez a feminizmusban is? Nektek volt esetleg ebből adódó konfliktusotok?

Lilla: Széthúzás van ebben is, mint minden belterjes közegben, egymás savazása, személyeskedés megy. Engem nem tartanak kvalifikált, művelt feministának, de hát nem is kell mindenkinek annak lennie, mindenesetre igyekszem beleásni magam jobban. Én abban hiszek, hogy már az is előrehaladás, ha csak a környezetemben lévő nőkkel közösen beszélgetünk a mindennapi szexizmusról. Megbeszéljük, melyik erőszakos férfit kéne megverni, ha szerzünk boxert, elmegyünk együtt önvédelmi tanfolyamra, visszaszólunk a catcallingoló fasziknak. Most csináltam egy új zinet, a Mimózát, amiben lányok írhatnak névtelenül (vagy nem, ahogy könnyebb kiadni) az őket érintő mindennapi problémáikról. Ilyen kiborulós-érzelmes cucc. Nem nagy dolog, ahogy a Hüvelygomba sem az, de én ezt tudom tenni személyes szinten, hogy összehozom a barátnőimet (vagy újakat „beszervezni”), csináljunk zineket, csináljunk zenekarokat közösen, így támogassuk egymást, meg gyűrjük le a girl hate-et. Lehet, hogy ez úgy hangzik, mintha valami ifjúsági magazin lenne, meg ciszhetero fehérfeminizmus, de egyelőre itt tartok (legalább hetero nem vagyok).

Mit gondoltok a mainstreamben jelen lévő feminizmusról? Az ezt képviselő sztárok csak felhasználják a feminizmust a saját népszerűségük érdekében vagy épp fordítva: a népszerűségüket használják fel a feminizmus támogatására?

Lilla: Szerintem Grimes „nagyobb” feminista, mint Beyoncé, saját maga producereli, írja a számait és női előadókkal dolgozik. Mégsem írja ki óriási betűkkel a színpadra, hogy feminist. Az, hogy már vehetsz  3000-ért egy girl power feliratú pólót a boltban, nem juttatja el a lányokhoz az üzenetet, csak felvizezi és cukivá teszi, ez is csak egy újabb divatkellék lett. Viszont meg van az esélye annak, hogy mivel egyre több helyen jön fel a téma, utána is néznek többen és valamennyire eljut hozzájuk az üzenete. Szóval ha liberális feministaként nézzük, ez pozitív irány. Mondhatja Kim Kardashian, hogy valahol ő is feminista, mert mennyi pénzt csinált egyedül, viszont szerintem a feminizmus egyszerre kell rendszerellenes is legyen, vagyis a kapitalizmus kritikája, balos, mindig is balos lesz. Na szóval ez egy nagy dilemma, de most is épp erről megy vita a titkos lányos csoportomban facebookon.

Rádi: Ez mindig is így volt, semmi új nem történik, sőt, a 90-es években már lejátszódott a nagy girl power kiárusítás, elég csak a Spice Girls-re gondolni. Nem tudom, a világ most ilyen, ezzel nem nagyon lehet szerintem mit kezdeni, a lényeg az, hogy amit te csinálsz, az feleljen meg a te nézeteidnek és esztétikádnak, a többi szerintem felesleges időfecsérlés.

Mi a véleményetek a pornóról? Van már punk tematikájú pornó és ún. feminista a pornó is. Szerintetek ez egy létező dolog vagy egy oximoron?

Rádi: Bár nem olyan rég kitöltöttem egy tesztet, ami szerint én nem vagyok pornó függő, ennek ellenére én szerintem valahol sajnos nagyon is az vagyok. Ezek a tematikus pornók amúgy inkább viccesek, mint bármi más. Az úgynevezett meg „feminista pornó” igazából annyiból más, hogy nem hányod el egyből magad, míg beraksz egy random Kovi filmet, ott garantált az instant pohárba okádás. Szerintem inkább marketing, mint komolyan vehető dolog, de technikailag nem merültem el nagyon a témában, szóval nem tudom mennyire kihasználáson alapszik egy ilyen „feminista pornó”.

Lilla: Van punk pornó? LOL
Egyszer megnéznék egy feminista pornót, eddig még nem találtam, de én például nem vetem meg, szerintem a nőknek is, vagy legalábbis nekem, van igényem a jó pornóra (=ami nem megalázó és nem testlyukakat kell szuperközeliben nézni, arra amúgy is ki tud ráizgulni?). Nem lehet betiltani, vagy eltörölni a szemét pornót, szóval akkor már legalább legyenek rendes pornók is. Valahogy úgy tudom elképzelni a feminista pornót, hogy simán csak igazi szex. Mármint előjátékkal, meg csókkal meg minden. Fura is ez a megnevezés, ettől lenne feminista? Ettől csak jó lesz. Az is fasza lenne, ha nem kéne brazilgyantázniuk a nőknek, azt érezniük, hogy csakis szőrtelenül szépek, csak azért, mert éppen ez a divat a pornóiparban. Ez egy elég összetett kérdés, és nagyon megosztó is a feministák körében, hogy a szexmunka a nők kizsákmányolásáról szól-e, vagy kapitalista szempontból ők önként áruba bocsájtják a javaikat és legalább önállóan megélnek belőle, jobban, mint ha pultoznának. Én afelé hajlok, hogy a cél az, hogy ne kelljen nőknek a testükből megélniük, mert az „érzelmes” pornót nyomó James Deenről is kiderült, megerőszakolt több nőt is, szóval mindig benne van a pakliban, hogy muszájból ki vannak szolgáltatva szexuális erőszaknak a szexmunkások.

Lehet, hogy még korai a kérdés, de mi lesz a következő lépés? Van tervben új zenekar? Ki hogy képzeli el a folytatást?

Lilla: Naná, hogy van, ha már megtaláltam az egyetlen dolgot az életben, amiben jó vagyok, szeretném életem végéig tolni. Lányokkal akarok zenélni, persze meg is van kikkel, épp most várom, hogy visszajöjjön turnéról az egyikük. Plusz Barna Emíliával és Simai Pannival közösen megszervezzük idén a második Ladyfestet, amire várjuk női zenekarok jelentkezését, lehetnek benne fiúk is, de a lényeg, hogy több lány. Ha szeretne valaki előadni/mesélni nőkről a zenében, vagy más, nők+műveszethez kapcsolódó témában, írjon ránk facebookon. Lányok, írjatok!

Rádi: Én 16 éves korom óta folyamatosan zenekarban vagyok, általában többen is, ez nagyon most sincsen másképpen. Valami úgy is lesz, szeretek új emberekkel új fajta zenét csinálni, ha meg majd lesz valami, azt úgy is kirakjuk netre.

Melyek azok a zenekarok akikkel közösséget tudtok vállalni és vagy zenei, vagy mondanivaló szempontjából ajánlanátok a mai felhozatalból?

Lilla: A Dehidratált Fejeket szeretem, kár, hogy nem tudtunk már elmenni turnézni együtt (bocsi). Ja és Pepi Rössler <33333333

Rádi: Norms, Dehidratált Fejek, Fake Shakes, Mayberian Sanskülotts, Pepi Rössler, Shot In The Neck, Agavoid, berriloom, pigeoncoma., Berosszulás, Rosa Parks, Touch, meg még tuti van egy csomó jó zenekar, csak körbe kell nézni. Izgalmas a magyar zeneiszíntér szerintem nagyon, legyen az punk vagy nem punk, tök mindegy, csak nyitott szemmel és füllel kell járni.

- bandcamp -

Wardead

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése