Vendégcikk Csimpi barátunk (Pigpride, Bad Icons, El Bastardo Booking), a mindig vicsorgó punk tollából - ezúton is köszönet érte:
Azbesztbe fojtott realitás
Amikor nyers, d-beat alapú punkról van szó két dolgot már az elején érdemes elfelejteni: az öncélú művészkedést és a szórakoztatást. Igen, ez egy olyan zenei vonal ami mindent összevetve maximum 5-6 zenekar lefektetett alapjait hozza. Keserű indulat és kiábrándultság zakatol minden ilyen lemezen, ez erről szól, és aki magáénak érzi, az pont emiatt.
Teljesen felesleges a riffeket és a dobtémákat elemezni, ez nem zenészeknek vagy zenebloggereknek szól, hanem azoknak akik a mindennapjaikat a folyamatos nyomás alatt élik. A kilátástalanság teszi az egészet azzá ami, nincs szükség arra hogy egyedit alkoss, nincs is erre törekvés, ez ösztönös. Legalábbis ha jó helyen keresgélsz. A Diskobra egy ilyen zenekar.
Ez a cucc a zenekar hatodik megjelent anyaga, a francia Bakounine-nal közös split LP hozzám - érthető okokból - közelebb álló oldala. Döngölő d-ütem, Discharge mikro-szólók és megcsömörlött hőbörgés a kevéssé dzsentrifikált budapesti mindennapokból.
Két számot már egy korábbi anyagukon is hallhattunk, de a koncertekről sem ismeretlen senkinek a “Háború a valóságban” vagy a “Jóléti társadalom”. Ezek mellett négy teljesen új dal, és egy olasz nyelvű Bakounine feldolgozás került a korongra. Az olasz és spanyol hardcorepunk nagyon közel áll hozzám, külön élmény volt egy ilyen számot is meghallgatni a Diskobrától, köszi!
A “Hullafolt” hat sorban írja le mindazt ami hosszú évek óta uralja a magyarok általános hozzáállását. Dolgozz amíg a szíved ver, különben agyon nyom az örökölt adósság vagy a szaros lakáshitel amit azért fizetsz, hogy a gyerekeidnek legyen a halálod után másfél szobája, szabadidődben pedig próbálj meg mindenkire haragudni akit kettőnél többször láttál a TV-ben.
Témáját tekintve tökéletes folytatás a “Sorvadás”. A propagandagépezet gyártotta ellenségképek és a politikából való mérhetetlen kiábrándultság szülte ingerültség és lemondás ugyanis ide vezetnek. Mentális sorvadás, lehajtott fejek.
Utcai rendteremtés az otthontalanokkal szemben, míg az adókból jóllakatott férgek a jólétben dőzsölnek. Ezt mind látjuk, és lassan az emberek el is fogadják. Kivásárolt közvágóhíd, újjáépült Józsefváros és a fasz tudja még mi jön: épül a jóléti társadalom.
Személyes kedvencem, az “Otthonos pokol” a betonrengetegek rabjairól szól, a bekattant lakótelepi drogosok és erőszakba menekülő fiatalok fokozatos elmerülése a szűkre szabott életterükbe. Se ki, se be, de leginkább csak le és le.
Amíg az Európát féltő, kultúrális keveredéstől rettegő közvélemény háborúja a közösségi oldalakon zajlik, addig a valódi háborúban igazi fér folyik, igazi sebekből. A mindenkori hatalomé a profit, a báboké pedig a gyász és a pusztulás. “A háború a valóságban más, mint a filmeken”
Az utolsó magyar nyelvű dalban sem igér a zenekar semmi jót, életünk végéig és azon is túl fizetett hiteleink már életünkben a fejünkre szögezik a szellemi koporsót. A “Tetszhalott” talán inkább szomorú, mint dühös.
A gazdagok és szegények közti szakadék évről évre mélyebb Magyarországon, ahogy a korrupció, úgy nő a nyomor is, persze gondosan eldugva plázák és bulinegyed mögé, miközben a kiszorított emberek haragját használják arra, hogy saját magukat igazolják mindazok, akik Az Érdekkör tüzénél falatoznak, a fél ország pedig már úgyis elment jobb életet keresni magának. Akik itt maradtak azok pedig igyekeznek a gyerekeiknek feláldozni saját magukat, betokosodva az elbaszott munkahelyükre vagy a meggyőző kormánypropaganda hatására instant fasizálódnak. Ha lesz tovább, akkor az vagy nagyon mélyen, vagy végre megtelnek a lámpavasak. - bandcamp -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése