Hol élsz te bazmeg? Ruandában, Boszniában, Budapesten? Mindegy. Semmi okod arra, hogy jól érezd magad! Ma még fiatalon, önfeledten rázod az öklöd a koncerten, de mire észbe kapsz már elmúlt az életed és te teljesen tönkre is mentél benne. Ezzel szembesít minket a Diskobra 2013 óta. Zsigeri-idegi punkroham a legjobb alapokkal és tartalommal. Fotók: Bernáth Tamás, Bodnár Dávid, Payaa
Bevezetésként meséljetek egy kicsit magatokról! Mi van veletek? Mivel töltitek a napjaitokat manapság a Diskobrában való zenélésen kívül?
Kobera: Munka, stressz, idegeskedés, költözés, még több stressz, paranoia, pszichózis, állandó kialvatlanság. Azt hiszem erre mondják itthon, hogy átlagos, mindennapi dolgok. Meg gitározom még a Diskobra mellett a Gábor and the Gábor Gábors nevű 77-es, nyugdíjas punk bandában is.
Viktor: Zenélünk a Norms-al, koncerteket szervezek, Fefivel vesszük fel az Értő Hallgatás podcastet, elvileg még mindig írok az MRR-nek és magamnak, most éppen Mindig otthon néven és ugyanezen a néven van egy inkubátorra kötött kiadóm is. A civil életem most olyan rendezett, hogy néha belső konfliktust okoz, hogy egy politikus d-beat bandában játszom.
Márk: Két gyerekes családapa vagyok, van három aktív zenekarom, meg egy csomó projektem. A Blastbeat Worship kiadót csinálom a másik Márkkal. Főállásban a Gólya szövetkezeti presszóban dolgozok.
A Diskobra egy egyszemélyes szólóprojektként, vagy ha úgy tetszik stúdióbandaként indult. Hogy jutottatok el végül mégis a színpadig?
Kobera: Először valóban úgy indult. Nem is voltak komolyabb tervek egyáltalán, csak szerettem volna a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben megcsinálni pár számot minél kevesebb szarakodással és a klasszikus értelemben vett zenekaroknál szokásos átfutási idő nélkül. Erre ez a módszer tűnt a legcélszerűbbnek. Az egyszemélyes dolog soha nem volt teljesen igaz, mert mivel egyáltalán nem tudok dobolni, ezért Márkot már az elején megkértem, hogy segítsen ki. És ez azért a kisegítésnél jóval többet jelentett, nélküle soha nem lett volna a végeredmény olyan amilyen. Élveztük is csinálni, így felmerült, hogy lehetne egy-két koncert, de arra már nem emlékszem, hogy Viktorka hívott e minket a Sickoids elé játszani és akkor kértük meg, hogy ugorjon be bőgőzni, vagy először megkértük és utána szólt, hogy lehetne játszani, mindenesetre az volt az első koncertünk 2013-ban. Viktor meg egyértelmű választás volt, mert bár eredendően nem a basszusgitározás a szakterülete – bár akkoriban pont nyomta a Szextankban, meg a Zen Fascists-ban -, de gyakorlatilag egy rövid megszakítással 2003 óta közös zenekarokban nyomjuk, úgyhogy másnak a neve fel sem merült.
Márk: Igen, ez egy egyszemélyes banda, de azért annál több. A Kobi írja a számokat meg a szövegeket és mi csak hozzáteszünk vagy elveszünk belőle, nekem például nagyon egyszerű dolgom van.
Mennyire jellemző ma a zenekarra ez a szólóprojekt jelleg? Változott ez azóta? Esetleg mondhatjuk azt, hogy teljesen átalakultatok hagyományos értelemben vett zenekarrá?
Kobera: Szerintem igen, mondhatjuk, én legalábbis teljes értékű zenekarként tekintek rá. Igazából ahogy eldöntöttük, hogy nem csak pár számot csinálunk, hanem folytatjuk is a dolgot az nem volt kérdéses, hogy Márkkal együtt fogjuk csinálni. Mikor Viktort megkértük ő kisegítőként szállt be és közölte is, hogy ő nem akar többet hozzátenni, de maradt. Ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy ő azt szereti ebben a bandában, hogy nem kell csinálnia semmit, azon kívül, hogy eljátssza a számokat és ne bassza el. Úgyhogy ő valamelyest megőrizte ezt a kívülálló pozíciót, ezért igazából én sem tudom, hogy ő erre mit válaszolna. De a döntéseket közösen hozzuk meg, mindent megbeszélünk, mindenkinek vétójoga és ugyanannyi beleszólása van a zenekar dolgaiba. Viszont mindenkinek megvannak a saját zenekarai mellette és mindenkinél más az ami prioritást élvez. Számomra a Diskobra most az elsődleges, de nem várhatom el ugyanezt a többiektől is, és ha náluk ez nem így van, akkor azt el kell fogadnom.
Viktor: A Diskobrában olyan rétegeit ismertem meg a zenélésnek amik előtte hidegen hagytak. De csak az elmúlt fél-egy évben mélyültem el ebben annyira, hogy akár saját témákat is írjak. Viszont ehhez még mindig nem vagyok elég magabiztos és azt sem érzem, hogy a basszusnak a gitártól, vagy Kobera elképzeléseitől külön utakon kéne járnia. Mi pont nem olyan D-t játszunk, nekem pedig megfelel, hogy itt a „mit” helyett, a „hogyan”-on van a hangsúly.
Az igaz, hogy úgymond kint is-bent is státuszom van a zenekarban, amiben megpróbálok a szabadságomért és gondtalanságomért cserébe megfelelő arányú rugalmasságot és megértést nyújtani. Alapból mindenbe be vagyok vonva pólómintától, dalszövegekig. Van amiről máshogy gondolkodom, viszont megértem a döntések okát és a lényeg tényleg az, hogy más (nem pedig jobb vagy rosszabb) a véleményünk. A kardinálisabb kérdésekben inkább tartózkodom, mert nem tartanám fair dolognak és igényem sincs rá, hogy az elképzeléseimet erőltessem.
Cserébe olyan szintű gondtalanságot élvezhetek amit eddig még sosem tapasztaltam. A legtöbb zenekaromban nagyon sok feladatot kellett intéznem, ezért itt nagyon jó érzés volt végre úgy turnézni, hogy néha azt se tudtam melyik városban vagyok.
Márk: Nekem van két zenekarom ahová írok egy csomó mindent és tök jó, hogy a Diskobrában egyértelmű, hogy mit kell ütni, és csak a „hogyant” kell gyakorolni, hogy jó fasza legyen.
Gábor, kalandos utat jártál be számos jelentős magyar punk banda tagjaként. Hogyan jutottál el a Hátsó Szándéktól a Diskobráig? Volt ebben némi szerepe Viktornak vagy Márknak, akikkel menet közben a Something Against You, illetve a Human Error soraiban találkoztál?
Kobera: Az, hogy kinek mi számít jelentősnek, az erősen szubjektív. A Hátsó Szándék és a Diskobra közti út pedig egy folyamat eredménye. Ehhez kellett az összes köztes zenekar, a Something Against You, a Ninpulators és a Human Error is. Ezek mindegyike egymást követő, számomra logikus lépések voltak, az egyik következett a másikból. Mindig arra törekedtem és törekszem ma is, hogy olyan zenekart vagy zenét csináljak ami nekem személy szerint hiányzott a hazai felhozatalból. Igazából nem csak a zenére, hanem általánosságban véve is igaz a közhely, hogy ha valamit szeretnél, akkor azért tenni kell és nem mástól várni, hogy megcsinálja helyetted. Egymás mellé helyezve a Hátsó Szándékot és a Diskobrát szembetűnő lehet a különbség, de ehhez az is hozzátartozik, hogy mikor a HSZ-t csináltuk akkor húsz éves voltam, most pedig negyven. Teljesen más dolgok foglalkoztatnak és mások a problémáim most, mint akkor. És ez igaz a zenei oldalára is. Nem vagyok az akit kielégítene, ha húsz évvel ezelőtt írt számokat játszanék és nem is tudnám őszintén előadni, mert már egészen más érzések vannak bennem. Persze ez lehet a számok hibája is, hogy nem állták ki az idő próbáját.
A többieknek meg biztos, hogy volt szerepe abban, hogy a dolgok milyen irányba változtak. Márk hatása teljesen kézzelfogható, hisz bár előtte is bírtam az ilyen zenét, meg nyomtunk a SAY-el is Discharge feldolgozást, de igazából az Errorban vele kezdtem el játszani (és rendesen megtanulni) a d-beatet. Viktorkával meg gyakorlatilag a HSZ feloszlása óta együtt zenélünk, úgyhogy biztos, hogy hatottunk egymásra. De úgy gondolom, hogy bárki akivel valaha is együtt zenéltél, valamilyen módon hatással van rád.
Mennyire tartjátok fontosnak a zenét? Mennyire fontos, hogy egyedi legyen a zene, jól el legyen játszva, illetve mennyire fontos zene mögött húzódó tartalom?
Kobera: Alapvetően fontosnak tartom, hogy jól el legyen játszva és a saját korlátaim között törekszem is erre. De ez számomra nem a technikai részéről szól, sokkal inkább arról, hogy átjöjjön az, hogy a zenekar mit akar csinálni, legyen benne erő és hihető legyen. Nem lehet komolyan venni egy zenekart amiről az jön le, hogy ők sem hisznek magukban, ők sem veszik komolyan. Még kölyök koromban hallottam Pudvás barátomtól, hogy „a hiányzó zenei tudást kellő lendülettel kell pótolni” és ez annyira beégett az agyamba, hogy azóta is igyekszem magam ehhez tartani. Valószínűleg részben ez is az oka annak, hogy soha nem tanultam meg rendesen gitározni.
Az egyediség régen sokkal fontosabb volt számomra, ma már kevésbé elsődleges, mert sokszor az erre való görcsös törekvés teljesen tönkrevágja az egészet és csak öncélú zenei maszturbáció marad. Persze most is szeretem az eredeti bandákat, de leginkább az energia vagy a zene hangulata az ami megfog – ha ez még eredetiséggel is találkozik az csak hab a tortán.
Mi viszont csak egy nyomorult d-beat banda vagyunk és maga az egész műfaj annyira kötött, hogy kár is egyediségről beszélni. Persze vannak apró trükkök amik ki tudnak emelni bandákat a skatulya-crust zenekarok tengeréből, de gyakorlatilag az egész stílus újrahasznosított Discharge riffekre épül, ami részemről rendben is van. Viszont így a szövegek és a mondanivaló még nagyobb hangsúlyt kapnak. Mondjuk azok nekem stílustól függetlenül is mindig nagyon fontosak voltak. Igazából érdemi mondanivaló nélkül a punk csak rocknroll marad.
Viktor: Végső soron a zene a legfontosabb és egy zenekarnak az a feladata, hogy bármiről is akarjon szólni, azt szónikusan oldja meg. Épp ezért már alig hallgatok angol nyelvű zenekarokat, mert azt vettem észre, hogyha egy banda kivonja magát a közérthetőségből, akkor sokkal érdekesebb megoldásokhoz nyúl a zenéjében, vagy azért, hogy így is megértsék őket, vagy azért mert úgysem törődnek majd velük és ezzel szabadabban zenélnek.
Attól függetlenül, hogy a műfajunk elég kötött, mégis van abban valami megfoghatatlan több, ahogy a Shitlickers, a Rattus vagy akár a Disclose játszott, és ez a valami ugyanúgy felfedezhető komolyabb tudással művelt műfajokban is. A jó zenekarokban hallatszódnak az emberek és az ötleteik a zene mögött. Ösztönösen vagy átgondoltan, de kifejeznek valamit, nem csak sablonokat játszanak, maguk sem tudják miért. Legalábbis nekem többet mond egy lelkesen, de szarul eljátszott, mint egy kézügyességből megoldott szám, vagy mint egy nagyon okos dalszöveg semmitmondó zenével. Nekem az is tetszik, ha egy zenekar nagyon bénán játszik, ha érzem, hogy ezzel ők is tisztában vannak és ennek ellenére élvezik, amit művelnek.
Általában aki tudja, mit szeretne az előbb-utóbb úgyis kitapossa, hogy azt hogyan valósítsa meg.
Márk: Még a kérdést sem nagyon értem. A jó punk zene akkor jó ha tartalmas is. Ez a zene azért ilyen, hogy a tartalmat kiemelje. „Zene helyett zaj, szöveg helyett propaganda”! Szerintem az, hogy mennyire eredeti egy zene szubjektív. Mondjuk engem mindenki azzal vádol, kicsit jogosan ám, hogy csak ugyanolyan zenéket hallgatok, de nekem például a Diskobra nem egy skatulya crust vagy dis-klón banda, megvan benne a magyar punk hangulat, ha végig ugyanazt is kell benne ütni. Ez a zene elképzelhetetlen a mögötte rejlő politikai töltet nélkül, azért olyan a zene amilyen, hogy azt kiemelje.
Mindezek tükrében mely kortárs, vagy múltbeli magyar bandákat emelnétek ki?
Kobera: Nagyon szeretem a 80as évekbeli magyar punk bandákat, igazából ezek miatt pánkultam be annak idején. Előtte inkább ilyen rokker csóka voltam, de mikor meghallottam a szövegeket, akkor egyből tetszett, hogy ezeknek van értelme és nem hülye keresztesvitézekről, meg sátánról, meg ilyen blőd baromságokról szólnak. Ez úgy a 80-as évek legvége felé volt és az nagyon megmaradt, mikor először hallottam a CpG-től az Erdős Pétert. Nagyon imponált, hogy ezek a punkok mindig szidnak valakit, meg hát a komcsikat is utálta mindenki, de persze csak titokban lehetett, itt meg teljesen direktbe ment. A legnagyobb hatással talán ezek a bandák voltak rám: CpG, Marina Revue, Tizedes meg a Többiek, Trottel, AMD, QSS, de kb. minden amihez akkoriban hozzá tudtam jutni.
Szerencsére most is nagyon sok olyan zenekar van akiket ki lehetne emelni. Igazából annyi, hogy nem is tudom mindent felsorolni, de akiket mindenképpen megemlítenék azok a Rákosi, Gipsy SS, Önkiirtás, Padkarosda, SxOxTxEx, Terminator 1, de tényleg hosszan lehetne még folytatni és ez tök jó. Szerintem mindenki meg tudja találni magának a mai punk bandák közt is azt amit keres.
Viktor: A Berosszulás most elmozdult egy olyan irányba, amiben én nagy lehetőségeket látok, így most ők az egyik kedvenc zenekarom. Emellett a Gipsy SS / Önkiirtás Szombathelyről, akik sosem okoznak csalódást. A Rákosi is továbbra tartja magát a csúcson, akik még úgy is elképesztően jók maradtak, hogy Gepárd már nem hallgat punk zenét. Tetszik az Észlelés is és a Piss Crystals. Ha ritkán elcsípem a Karakot az is mindig megvesz.
Márk: Budapesten kb. 10 ember csinál kb. 20 olyan bandát ami engem érdekel, őket nem említem meg, mert éjjel nappal együtt lógunk úgyis, meg benne is vagyok egy csomóban és azt nem engedi az etikett, csók nekik. A szombathelyi bandák, a Liberal Youthtól az Öniirtásig geci királyak, a magyar hardcore fellegvára. Nyilván Rákosi, illetve T1 geci jók, én még a Crippled Fox-ot megemlíteném, mert ismét kibaszottul király, van még egy MassReaction-ünk ami gecire király, egy Bicska meg egy Vörgar a Győri tengelyről, ami szintén páratlan. Nekem a Touch is tetszik, azt jól is van.
Az utóbbi időben többször hallottam, hogy a magyar punk egyes korszakait egy-egy meghatározó klubbal (pl. Jailhouse, Kultiplex, Totalcar, Patkánylyuk stb.) kötik össze. Szerintetek ma is ennyire meghatározó lehet egy színpaddal rendelkező klub? Lehet egy ilyen klub a magyar punk elkövetkezendő generációjának a keltetője?
Márk: Igen, feltétlenül. egy mozgalom akkor tud kibontakozni ha van egy hely, vagy helyek, nem feltétlenül klubok vagy szórakozóhelyek, de egy hely, ahová fizikailag lehet menni és ott lehet lenni. Ott tud közöséggé kovácsolódni egy közönség és ez egy csodálatos dolog. Ez itthon most a Beton Győrben illetve a DRRPNC Budapesten.
Kobera: Hát én ezt régen sem éreztem annyira, de biztos azért mert nem voltam soha annyira társasági figura. Én inkább úgy láttam, hogy a zenei stílusokhoz kapcsolódóan alakultak ki a közösségek és a helyekhez csak annyiban kötődtek amennyire a helyek az adott stílushoz. Szerintem így van ez most is. Nekem egyértelműen a Pinyó az ami olyan alapelvek mentén működik ami nekem nagyon szimpatikus és iránymutató, remélem, hogy ha lesz olyan hely ami keltetőként működik majd, akkor az lesz az.
Viktor: Nekem pont az tetszik, hogy a színterünk végre megszabadult a szórakozóhely jellegű kluboktól, és már nem kell nyomasztó helyekre járnunk. Mivel a mi kisebb koncertjeinket könnyebb tető alá hozni, így majdnem mindig van párhuzamosan két-három hely, ahova szervezhetünk. Most is ez a helyzet és őszintén egyik hely esetében sem érzem, hogy körülöttük korszakalkotó dolgok történnének.
Számomra a punk amúgy is egy otthoni, magányos műfaj. Vagyis sokkal inkább érzem abban a lehetőséget, hogy rengeteg zenét lehet megismerni és könnyebb kapcsolatba kerülni hasonló érdeklődésű emberekkel, minthogy van egy hely ahol egyszerre rúgnak be az emberek.
Tök jó, ha van ahova kényelmesen lehet szervezni, ahova lejárnak az emberek, de próbatermekből még mindig több színtér nőtt ki, mint szórakozóhelyekből, de megértem az állítás logikáját mivel a közönség itt látja a zenekarokat és egymást.
És mi a véleményetek elmúlt években szerveződött, a punkkal nagyon egy irányba mutató elvek mentén működtetett klubokról?
Kobera: Nagyon örülök neki, hogy vannak olyan közösségi terek amik alternatívát tudnak nyújtani a tipikus üzleti alapon működő, profitorientált rock-klubokkal szemben. Olyan helyek ahol az underground nem csak a fogyasztásból befolyó bevétellel járó szükséges rossz, amit kelletlenül, de elviselnek. Úgyhogy tök jó, hogy léteznek ezek a klubok.
Márk: Fasza, hogy vannak, amennyiben ténylegesen alternatívát tudnak nyújtani, és nem csak egy marketingfogás számukra az underground.
Viktor: Az tök jó, hogy vannak ilyen helyek, de kettőn áll a vásár és nem esik nehezemre megérteni, hogy miért akadnak ki kapitalista klubok, ha lent van 50 ember és mindenki a hely előtt issza a közértben vett sörét. Az a jámbor türelem mindig lenyűgöz amit a közösségi helyek tanúsítanak a hasonló esetekkel szemben. De ideje lenne a közösségnek megértenie, hogy (leginkább) rajtuk is ugyanúgy múlik a tereik sikere, és ha ehhez nem kívánnak hozzájárulni, akkor csak mások jó szándékának a kiszolgáltatottjai, sok esetben pedig olyan elbaszott figurák élősködnek ezeken a helyeken, akiket már kiutáltak máshonnan. Az nekem tényleg magas, hogy léteznek, akik a folyosóra hugyozni járnak a pincébe. Vagy egy másik helyen, a becsületkasszás bulin inkább az utcán isznak, minthogy turnézó és helyi tök jó bandákat lássanak, ha úgy tetszik nekik, akkor ingyen.
Beszéljünk egy kicsit a magyar punk múltjáról, amiről manapság sokfelől sokfélét lehet hallani, olvasni. Létezhet a magyar punknak is alternatív történelme?
Kobera: Azt hiszem igen. A történelem eleve egy olyan dolog amiben nagyon ritka, hogy valami csak fekete vagy fehér legyen. Eltérő nézőpontból vizsgálva ugyanaz az esemény teljesen másképp értelmezhető, más előjelet kap. És ugye, láttunk már olyat is, hogy a történelmet a hatalom érdekeinek megfelelően írják át. A történelem a történelmet írók igazsága.
Szerintem ez ugyanígy van a magyar punk történelmével is. Ugyanazokat az eseményeket a résztvevők más és más módon élték meg, más dolgokat tartottak/tartanak fontosnak és más következtetéseket vontak le belőle. Ha ugyanarról az időszakról elolvasol egy interjút mondjuk Asztalos Ildivel, Tizivel, Rupaszovval, vagy az ETA-val, akkor teljesen más képet kapsz. Úgyhogy azt hiszem van alternatív történelme és nem tudom, hogy az eltérő nézőpontokból lehet e egy objektív történelmet kovácsolni. És nem is igazán hiszem, hogy szükség lenne erre. A punk az egy sokszínű dolog és ez a sokszínűség az amitől annyira klassz. Azt meg mindenki el tudja dönteni magának, hogy mi az amivel tud azonosulni és mi az ami az ő személyes punkról alkotott képével egyezik és mi az ami azon kívül esik. Én legalábbis így vagyok vele és ami nekem nem fér bele azzal igyekszem nem foglalkozni.
De a punkot én amúgy is egy élő dolognak tartom – még ha vannak is sokan akik ezzel nem értenének egyet – és emiatt szerintem a jelene sokkal fontosabb mint a múltja. Bár az igazat megvallva, úgy látom, hogy nem csak alternatív történelme, de alternatív jelene is van…
Márk: Én nem hiszek az alternatív tényekben és nem szeretem a poszt modern gondolkodást, én hiszek a mérhető, objektívan létező valóságban. Az viszont tény, hogy egy helyzetet sokféleképpen meg lehet élni, és ez egy társadalmi mozgalomnál, amilyen a punk is jobb esetben, legalább annyira fontos, mint maga a történés.
A Diskobra szövegei kíméletlenül rántják bele hallgatót a nyomor valóságába. Nem gondolom azt, hogy a zenekar feladata lenne a felvetett problémák megoldása, de csak felteszem a kérdést: véleményetek szerint kínálkozhat kiút abból, amit a dalaitok elénk tárnak? Hogy nézne ez ki a mai Magyarországon és globálisan?
Kobera: Erre sajnos nincs optimista válaszom. A fennálló globális rendszer egyik alapja a nyomor és a kiszolgáltatottság ami olcsó és könnyen kizsákmányolható munkaerőt eredményez. A megoldást a javak egyenlőbb elosztásában és az emberek közti szolidaritás megerősítésében látom, de az igazat megvallva egyikre sem látok reális esélyt egy olyan világban ahol az ember nem érték, hanem puszta erőforrás és ahol még mindig az emberek közti gyűlölet erősítése a legcélravezetőbb módszer a hatalom megőrzésére.
Viktor: Én optimistább vagyok. Ma a világból mindent látunk, így egyszerre szörnyűbb helynek is éljük meg, de ez az emberek egy jó részéből a jót hozza ki. Pont a múlt hónapban zajlott le egy újabb globális forradalom ami sokakban átértékelte a nemek közti szerepeket és a hozzáállásunkat a szexhez. Manapság a fiatalok is sokkal-sokkal tudatosabbak és aktívabbak politikailag, mint az én korosztályom volt ennyi idősen. Ráadásul a technikai fejlődés is rejt magában olyan lehetőségeket amik könnyen felforgathatják a világot. Robotok, fordítóeszközök, a gyorsuló utazás mind olyan lehetőség, ami pillanatok alatt rendezhet át gazdasági közösségeket, nemzetek fogalmát, a munka értékét stb. Az, hogy ezekről csak ennyire vázlatosan beszélek egy jó nagy barom benyomását keltheti most, de nem csodálkoznék, ha évtizedek múlva épp olyan nevetségesnek tűnne az aktuális nyomorunk, mint amilyen kegyetlen, ostoba és barbár szokásnak tűnik sok helyzet, amik csak pár évtizede változtak meg.
Márk: Én alapvetően anarchista vagyok és úgy gondolom, hogy a felvázolt problémákat önműködő és szabadelvű kollektívák laza szindikátusa vagy föderációja megszüntethetné. Ezt könnyű leírni, de nagyon nehéz megcsinálni és működtetni és nem tudom, hogy sikerülni fog-e az emberiségnek. Úgy gondolom, a jövő vagy kollektív lesz vagy semmilyen, ezek az opcióink maradtak.
Végezetül, mik a zenekar tervei a közeljövőre nézve?
Kobera: Most úgy néz ki, hogy a legközelebbi kiadványunk az egy split 7 colos lesz a perui Los Rezios nevű zenekarral közösen. Szeretnék majd még egy önálló 7”-et meg talán később egy LP-t összehozni. Ezek azok amik nagyjából fixen megvannak a fejemben, de majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. A splitek mindig királyak és mindenkinek igent is szoktunk mondani, hogy ha meg tudjuk oldani, mert egyrészt tök jó, hogy olyanokhoz is eljut ezáltal akik egyébként valószínűleg soha nem hallanának rólunk, másrészt meg én mindig nagyon örülök annak, ha valaki a rengeteg crust meg d-beat banda közül épp minket választ ki arra, hogy csináljunk valami közöset. Az meg, hogy valakik hajlandóak energiát, időt és pénzt áldozni arra, hogy ez meg is jelenjen, az tényleg nagyon megtisztelő.
De nagyon hosszú távú terveink nincsenek. Néha még azzal kapcsolatban is bizonytalan vagyok, hogy meddig lehet ezt folytatni anélkül, hogy önismétlésbe forduljon a dolog. Persze amíg élvezzük és vannak ötletek addig csináljuk, de semmiképpen sem szeretném, hogy önmaga paródiájává váljon a dolog. A kérdés ilyenkor mindig az, hogy ez belülről a nyilvánvaló elfogultság feltűnik e. Eddig talán ezzel nem volt gond, úgyhogy remélem most sem lesz és időben tesszük ki a pontot a végére. De egyelőre még korainak érezném, úgyhogy valami még biztos lesz.
Márk: Ahogy Kobi mondta, ennél a zenénél végesek a lehetőségek és csak önmagadat ismétled egy idő után. Az ilyen zenekaroknak pont a végessége az ami miatt értékesek, néha a kevesebb tényleg több. A mai Disfear pld tök szar és gagyi (szerintem a régi se egy nagy durranás, de ez most mindegy) és már rég meg kellett volna szűnnie. Én azt érzem, hogy a Diskobrában van még mondanivaló és tudunk még érdekes és fasza lemezeket írni együtt.
