Archive for január 2017

A Rákosit aligha kell bárkinek is bemutatni. Már jó ideje az itthoni hardcore punk színtér oszlopos tagjai, akik az egyik leghitelesebb és legnyersebb szócsövei a hazai kilátástalanságnak és reménytelenségnek. Színtiszta pusztai fatalizmus. Fotók: Payaa

Ha jól számolom, már nyolc éve létezik a zenekar. Mennyiben változott a kezdeti elképzelésekhez képest, ha változott egyáltalán?

Csoki: Nagy változások nem történtek.

Gepárd: Nem volt semmi konkrét elképzelésünk az elején, csupán a saját kedvünkre akartunk zenélni. Ez azóta sem változott. A spontán zene és szövegírás viszont teljesen háttérbe szorult. Ez szerintem nagyon kihallatszik az új anyagokon.

Attila: Szerintem elkerülhetetlen, hogy egy 2-3 évnél tovább létező zenekar idővel változzon, de hogy ez milyen irányba, illetve mértékben történik azt legkevésbé a zenekar tagjai tudják megítélni.

Mindannyian teljesen más zenei háttérrel rendelkeztek, mégis egyből az első demótól kezdve van egy jellegzetes és egységes stílusa a zenéteknek. Az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy mit akartok játszani vagy kellett kompromisszumokat kötni?

Gepárd: A számok írásánál egy megkötés van: csak olyan nótákat játszunk és veszünk fel, amelyek minden tagnak tetszenek.

Attila: Nem emlékszem, hogy a zenei irány meghatározását illetően valaha is komoly elemzésekbe vagy vitákba bocsátkoztunk volna. Arra sem, hogy egyáltalán beszéltünk volna róla azon túl, hogy gyors legyen vagy lassú.

Annak idején a japán The Stalin nevű zenekar azért választotta magának ezt a nevet, mert olyan nevet akartak amivel mindenkit kiakasztanak és Sztálin ott volt a leggyűlöltebb figurák között. Ti is hasonló megfontolásból választottátok a Rákosi nevet?

Attila: Általános iskolás korom óta olyan zenekarokat hallgatok, amelyek közül sokan hasonlóan „provokatív” nevet választottak maguknak. Számomra teljesen hétköznapi, ha egy zenekar valami negatív dologról, személyről nevezi el magát és nem gondolom rögtön azt, hogy a névválasztás mögött az adott dolog iránti elismerés, rajongás húzódik. Ebben a tekintetben egyáltalán nem gondolom, hogy a Rákosi név provokatív lenne. Engem sokkal jobban provokálnak olyan rémesen béna nevekkel befutott zenekarok, mint például az Intim Torna Illegál.

A Rákosi egy erősen szövegcentrikus zenekar, ugyanakkor két 7 colosok is megjelent az igen jó nevű tengerentúli Lengua Armada-nál és már három európai turnén is túl vagytok. Külföldről milyen visszajelzéseket kaptok, hogyan fogadják a zenekart ott ahol nem értik a szövegeket?

Csoki: Angolul elérhető minden szövegünk.

Gepárd: Bízom benne, hogy egy koncertünket látva nem arra gondolnak, hogy a tőzsdei árfolyamváltozásokról vagy a kortárs művészetekről szólnak a szövegeink.

Attila: Annak ellenére, hogy az elmúlt években világszerte fokozott figyelem irányult a nem angol anyanyelvű bandákra, akármennyire kiábrándító is ezt beismerni, én nem érzem úgy, hogy a szövegeinknek különösebb nyomatéka lenne a külföldi hallgatóság számára.

Mind a zene, mind a szöveg nagyon nyers és direkt, talán a leggyakrabban használt jellemzés amit a Rákosi kapcsán hallottam az a „nagyon paraszt” volt. Azt viszont lehet, hogy kevesen tudják, hogy közben talán ti vagytok a legmagasabb végzettségű tagokat tömörítő punk banda itthon. Mi a „civil” foglalkozásotok?

Csoki: Gátőr vagyok.

Gepárd: Gépészmérnök vagyok, gyártás- és gyártmányfejlesztő szakirányon végeztem 2005-ben. A szakmámat gyakorlom, egy fémforgácsolással foglalkozó kis műhelyt vezetek.

Attila: Biokémikus vagyok és az MTA egy kutatóintézetében dolgozom Szegeden. Máté is ott dolgozik hasonló minőségben.

A szövegeitekben nagyon hangsúlyosan jelen van a vidéki lét és a vidék lecsúszása, az ebből fakadó kilátástalanság és erőszak. Szerintetek van bármi esély ennek a lecsúszásnak a megállítására, esetleg megfordítására? Szintén hangsúlyos a szövegekben a környezetvédelem. Ez szintén egy olyan téma ahol a közelmúltban tapasztalható folyamatok nem adnak túl sok okot az optimizmusra. Ti mit gondoltok erről?

Gepárd: Sokat szoktam ezen gondolkozni, de sajnos az ország kettészakadásának okai sem világosak számomra. A környezetvédelem témakörben nem vagyok aktív. A saját lelkiismeretemnek próbálok megfelelni.

Máté: Én pesszimista vagyok a vidéki lét lecsúszását illetően. Szándékoltan visszafordítani nem hiszem, hogy lehet. Az olyan városok, mint Mezőtúr leginkább elnéptelenednek. Kíváncsivá tett és megnéztem: 2005 óta, több mint 3000 fővel csökkent a lakossága. Nyilván munka híján, szórakozási lehetőség híján és az egyre nyomasztóbb hangulat miatt elköltöznek az emberek, főleg a korombeliek. Van azért mostanság néhány szimpatikus „felzárkóztató kezdeményezés”: „gasztroforradalom” mentén a vidék most kiszolgálhatja a nagyvárosok egészséges életmódra vágyó felső középosztályát, aminek bár megkérdőjelezhető az őszintesége, én azért jó dolognak tartom. Ez ugyanakkor nem rángat ki a szarból pár tucat településnél többet. Szóval ez a lecsúszás szerintem egy olyan folyamat, ami egyszer csak eléri a platót, a rendszer összeomlik, és ki-ki kezdhet majd vele amit akar, vagy tud.

Csoki: Ahol mi élünk (Nagykunság) ott 150 éve erőszakolják a természetet. A tájat 90 százalékban szántóföldek borítják, csak a szabályozott folyók mellett maradtak fent ősgyepek és nagyobb erdők. Az egykor folyók által rendszeresen elöntött területeken mezőgazdasági művelés folyik. A nagyüzemi és erősen gépesített mezőgazdaság csak egy nagyon szűk réteget tart el. Az itteni embereknek csak néhány százaléka él meg a földből. A földbirtok nagy része oligarchikus viszonyok szerint néhány elképzelhetetlenül gazdag ember kezében összpontosul, akik rabszolgamunkát végeztetnek éhbérért, szezonálisan, és ezzel családok megélhetését nem biztosítják. Itt az átlagemberek gondolatai az alapvető szükségleteik kielégítése körül forognak, vagy szarnak a természetre, vagy kizsákmányolandónak tekintik.

Az ősihez hasonló állapotok jellemzően csak az igen mély fekvésű mocsaras területeken, régi folyómedrekben maradtak fenn, mert ezeket nem lehetett fel szántani. Ezeken az őshonos fajok rezervátumaként szolgáló élőhelyeken is felvetül egy évtizedekre visszanyúló alapprobléma: a gabona, napraforgó és kukoricatermesztés folyamodványaként a műtrágyák, rovar-, gomba- és még faszom tudja milyen ölő szerek maradványai hosszú évtizedek óta halmozódnak a termőföldben és vízkészleteinkben (föld alatt és felett). Mivel ipar nincs ez a tájegységünkre leginkább jellemző környezetszennyezés.

Lehetne még itt beszélni a falopásról, orvhalászatról, szennyvíztisztítás hatékonyságáról, meg a hulladékkezelésről, vagy arról a szemléletről, hogy az 5 éves gyerekeddel viteted ki esténként a szemetet a közeli erdőbe. Ennél lejjebb már nem nagyon van. Ez, ami most van az tarthatatlan minden szempontból.

Alapvető változás a környezetünk állapotában akkor történne, ha megváltozna, vagy megszűnne az EU földalapú támogatási rendszere, Ez az intenzíven megművelt fölterületek csökkenését hozhatná, és egyéb, természethez közelibb gazdálkodási formák (pl. erdőtelepítés, halastó, gyümölcs, zöldség) előtérbe kerülésének kedvezhetne. Ez a rajtunk kívül álló ok talán valamit javíthatna az Alföld ökológiai állapotán és nem mellesleg megszűnne az a gyakorlat is, amit a saját szemünkkel nap mint nap látunk: a leggazdagabbnak tömik a zsebét, pedig már nem is fér belé.

Zenekarként mennyire jelent hátrányt vidéken élni egy erősen Budapest központú, „vízfejű” országban?

Gepárd: Úgy érzem túl sok koncertet játszottunk már a fővárosban, én inkább a vidéki estéket részesítem előnyben. Annak örülnék a legjobban, ha olyan helyekre hívnának játszani ahol még nem volt koncertünk. Szóval hívjatok bátran!

Máté: Itt én inkább szegediként szólnék. Az utóbbi pár évben nagyon élveztem a vidéki színtér nyújtotta lehetőségeket. A kevés koncertre járó ember (magamat is beleértve), más lehetősége nem lévén eljár (sajnos inkább már ez is múlt idő) nem csak a saját szűk keresztmetszetét érintő bulikba is, amiből jó dolgok sülnek ki. A „rám kényszerített” nyitottság az én ízlésemet is átformálta, és eljönnek a mi bulijainkra olyan emberek akikre egyébként nem számítanék, pedig nagyon is jó, hogy ott vannak. Sajnos Mezőtúrra ez nem igaz, ott nincs semmi.

Attila: Én úgy látom, hogy punk zenekarként ez egyre kevésbe hátrány. Egyre több vidéki nagyvárosban alakul ki életképes DIY színtér, továbbá a fővárosi és a vidéki színterek egész szorosan képesek „együttműködni”.

A rendszerváltás után elmaradt a valódi elszámoltatás. Ahogy Antall József mondta ezzel kapcsolatban: „tetszettek volna forradalmat csinálni!” Létezik szerintetek vér nélküli forradalom?

Gepárd: Az elszámoltatás hiányát Magyarországon mindenki természetesnek veszi, ezt főleg a rendszerváltó nagyjainknak köszönhetjük. Egy vér nélküli forradalom bármikor véghez vihető. Elég lenne, mondjuk 5000, az utóbbi 35 év vezetésében aktívan részt vevő úriembert és családtagjait a közügyektől örökre eltiltani. Itt már minden irányzat esélyt kapott, senkinek sem sikerült. Egy társadalom vezetését csak a legnagyobb szakemberekre szabadna bízni. Ez az én politikamentes populizmusom.

Csoki: Az a kérdés hogy kellett volna e politikusokat, és főbb pártvezetőket gyilkolni halomra vagy nem? A válasz: bizony hogy kellett volna. Ők is meg akartak minket ölni. Engem is, téged is. Nem is kell olyan sokat visszamenni az időben. Csernobili reaktorbaleset például, amit eltitkolt a kormány a lakosság előtt, ezzel ki tudja hány rákos megbetegedést okoztak. Arra nem voltak képesek, hogy tájékoztassák az állampolgáraikat egy kibaszott atomfelhőről. Hány ezer életet megnyomorítottak ezek, a kurva anyjukat, közben meg szartak a népre. Lett volna mit rájuk kiabálni mielőtt felkoncolják őket és egy jeltelen tömegsírba dobálják. Szerintem ez lett volna a legmegfelelőbb eljárás. Antall Jóskát meg a jó öreg indián módszer szerint be kellett volna nyakig ásni a homokba a bugaci puszta kellős közepén, aztán otthagyni a gecibe, hagy üssék ki a szemét a varjak.

Máté: Létezni biztosan létezhet. Az más kérdés, hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy ez itt Magyarországon (vagy tulajdonképpen jelen állapotok alapján bárhol máshol a világon) megtörténik. Én ugyan különösebben nem hiányolom, de nincs semmilyen „eszme”, ami a Világ jobbítását tűzte ki célul. Az emberek fejében nagyjából az az álláspont él, amit a kapitalizmusról is mondanak: nem tökéletes, de a létező rendszerek közül az emberek élete mégis ott a legjobb. Ez azért nem túl ambiciózus állásfoglalás. Nem is állásfoglalás, beletörődés. Nincs megfogalmazva, mi is az ami mentén megtörténhetne egy vér nélküli forradalom. Közhely, de gondolom, a vér nélküli forradalomnak a fejekben kell megtörténnie. Csak hát minek kell történnie a fejekben? Szerintem fontos, hogy mindenki értse, hogy nem csak jogaink, hanem kötelezettségeink vannak egymással szemben. A punkban nagyon könnyű vele szembesülni, hogy a közösség akkor működik, ha mindenki kiveszi a részét a feladatokból. Illetve nem muszáj mindenkinek, csak úgy sokkal nehezebb.

Attila: Abszolút egyet értek azzal, hogy ahogy a közemberek, úgy a politikusok is felelősségre vonhatók legyenek, ámbár a jelenlegi állapotok között az elszámoltatástól, forradalomtól én igazából félnék. Nem azért, mert nem érezném jogosnak, hanem mert szerintem felesleges morális áldozat lenne, nem vezetne sehova. A társadalom erkölcsi mélyponton van ahonnan kétes, hogy van-e visszaút. Ez a társadalom forradalmat kiált és pogromot, megtorlást, őrségváltást, átöltözést hajt végre. Ez a nép, vagy nemzet, kinek hogy tetszik, jelen formájában alkalmatlan arra, hogy önmagát emberhez méltó keretek között kormányozza.

Ti is szerepeltetek az Orbán népe című 4 way split LP-n, amit meglepően nagy média figyelem kísért. Bár ez leginkább afféle rácsodálkozás volt a mainstream részéről arra, hogy még mindig létezik itthon olyan punk ami releváns témákkal foglalkozik és azokra reflektál. Azonban ez az érdeklődés mintha inkább a lemez címének és esztétikájának szólt volna mint az azon szereplő zenekaroknak. Éreztétek bármilyen pozitív hatását ennek a megnövekedett figyelemnek?

Csoki: Nem.

Gepárd: Semmiféle hatását nem éreztük. Úgy gondolom kicsit balul sült el ez a közös lemez, az igazi hardcore-punk szellemiség nem jelenhet meg mindenféle médiában.

Attila: Szerintem ezt a dolgot szimplán a helyén kell kezelni. Számomra kezdetektől fogva nyilvánvaló volt az, amit a kérdésedben is megfogalmaztál. Tisztában vagyok vele, hogy a mai „ellenzéki média” mindenbe belekapaszkodik amibe tud és ennek megfelelően én nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Tudtam, hogy a figyelem elsősorban a körítésnek és nem a zenének, illetve az azt létrehozó embereknek szól, de ennek ellenére nem bántam. Amíg nem eszközként használnak, illetve nem ruháznak fel valótlanságokkal, addig szerintem ebben a formában ez OK. A zenekar életében ezeknek a dolgoknak nincs jelentősége.

Nyáron több helyen is volt szó arról, hogy az újjáalakult ETA és a Peter and the Test Tube Babies koncertjét ellehetetlenítették az állítólagos újbalos punkok. Az egyik ilyen interjúban a kérdések közt felvetődik az is, hogy ez az ún. „újbalos punk” az Orbán népe albumon tűnt fel és a Rákosi neve külön ki is van emelve. Valóban „újbalos punkok” vagytok? Van a zenekarnak bármiféle ideológiai kötődése?

Csoki: Ilyen kérdések engem egyáltalán nem foglalkoztatnak.

Attila: A zenekarnak nincs egységes ideológiai hitvallása. A kérdésedben elhangzott elmélet valószínűleg néhány négy fal közé zárt paranoid idióta víziója, amit annyira kell komolyan venni, mint ezt az „újbalos punk” fogalmat. Ez utóbbi számomra egy teljes mértékben megfoghatatlan valami.

Úgy tudom, már készül az új anyagotok és addig már nem is nagyon akartok fellépni amíg azzal el nem készültök. Mikorra várható és van e bármi amit elmondanátok róla előre?

Csoki: Fasza lesz.

Gepárd: Én már nagyon akarok egy olyan lemezt ami a rockereknek is tetszik!

Attila: Ez most Gepárd új mániája, de azért szerintem nem kell nagyon megijedni.

Szerintetek milyen irányba halad a hazai punk színtér? A zenekar nyolc éve alatti időszak változásaiból ti miket emelnétek ki?

Gepárd: Maximálisan pozitív irányban változott a színtér. A legnagyobb dolog szerintem az, hogy szinte az összes nálunk fiatalabb zenekar marha jól játszik. Legalább 6-8 olyan pár éves zenekart tudnék mondani, akik a 15 évvel ezelőtti magyar felhozatalból szinte bárkit lepipálnának. Szóval itt egyáltalán nem érvényesül „a régen bezzeg minden jobb volt” mese.

Csoki: Ez már egy egészen más színtér, mint a nyolc évvel ezelőtti. Valahogy sokkal lazább lett az egész, amellett, hogy a gyerekek tudatossak nincs sok papolás meg szektáskodás és a dolgok mégis mennek, már amennyire meg tudom ítélni. Én sokkal jobban szeretek mostanában koncertekre járni. Az elmúlt pár évben sok hazai zenekart hallgatok és sok jó emberrel hozott össze a szerencse. Ha valaki azt mondja, hogy mondjuk 10 éve jobb volt a magyar punk-hc abból vagy a nosztalgia beszél, vagy nem hallgatta meg az Önkiirtást, a Berosszulást, a Diskobrát, vagy a S.O.T.E.-t.

Attila: Szerintem a magyar punk mostanra találta meg a helyét. Saját identitása van, saját közeget, platformot képez és nem egyéb társadalmi körök, szórakozóhelyek megtűrt mellékes jelensége. Sőt, egyre többször látom, hogy más műfajokat is inspirál. Ez szerintem borzasztó nagy lépés. A szar dolgokra oda sem figyelek.

Zárszóként valami frappáns egysorost?

Csoki: Ne falsuljatok ki, basszátok meg!

Gepárd: Éljen a fasz!

Rólunk

Top bejegyzések

Címkék

Közreműködők

Blogarchívum

Facebook oldal