Nightmen - Can't Avoid Success (2017)

Ha már most unod a telet, meg már izomlázad van a sok ökölrázástól, akkor itt az ideje, hogy te is rákapj a svéd Nightmenre. A nagyon erősre sikerült tavalyi bemutatkozó lemezük után itt a folytatás, amin kicsit még slágeresebbre vették a figurát. Fogós power pop dallamokkal fertőzött garázs punk a kellő flegmasággal előadva. Most még nagyobbat merítettek a 60-as évek popzenéiből, néhol már olyannyira szirupos melódiákat hozva, hogy olyan érzésem van mint ha a Ramones játszaná a Grease zenéjét. Erre az érzésre nagyban rásegítenek a remekül megírt vokálok, amikkel aztán egyáltalán nem fukarkodtak. Bár első hallásra kicsit hiányoztak az első lemez, a Fifteen Minutes of Pain nyersebb, rocknrollosabb témái, de pár hallgatás után már semmi hiányérzet nem maradt bennem, annyira beszippant az új lemez álmodozós, kissé melankólikus hangulata. Azoknál a daloknál amikben a gitáros lány énekel - az éneket ugyanis megosztják egymás közt az arcok - a Terrible Feelings neve is beugrik, ami már eleve jó pont nálam és még csak nem is véletlen: a gitáros figura a Nightmen előtt a Terrible Feelingsben játszott. Ez a lemez az elejétől a végéig egy igazi slágerparádé, néhol annyira dallamos számokkal, hogy az már a "guilty pleasure" határait súrolja, de bármikor amikor meghallom az Ahahahah (oh no) című számban azt a részt ahol visszajön a refrén és bejön a szaxi - na ott mindig elkap az az érzés, hogy ennél jobb dalt még soha nem írtak. És igazából ennyi a lényeg...
- bandcamp -

Wardead

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése